BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2012. november 26., hétfő

nem rész :(



Hali mindenkinek!

Most nem résszel jövök nektek hanem egy kis lelkizéssel (magamról ha nem gond). Nos... szeptember 15-óta nem nagyon száll meg az ihlet... pedig azt hittem a középiskola segít majd az írásban... ehelyett leszívja teljesen az agyamat. Angolból elég szarul állok és a matek sem megy annyira mint kellene. Úgy nagyjából semmi sem. Túl sok ez nekem egyszerre. Az étvágyam is elmegy ez elég gyakran (akik ismernek tudják hogy ez nagy baj nálam xD) és az alvás igényem megnőtt. Nem telik el napom anélkül hogy ne gondolnék a jegyeimre és ne kezdjek el izgulni hogy nem e felejtek el valamit. Teljesen felfordult minden. A Zumba órákat is nagyon megszenvedem - leszögezem több mint egy éve járok- és van hogy nem egyszer ki kell állnom. ez már nem állapot. Tippeket szívesen elfogadok, hogy, hogy jussak túl ezen. Na de valami jót is szeretnék mondani... az osztálytársaim rendesek... minddel el lehet beszélgetni csak van akivel nem ajánlatos. Vannak akik szarba sem vesznek és vannak akik ennek az ellenkezőjét teszik és állandóan a nyakamon vannak / voltak. Az o.fő rendes meg még néhány tanár de a többi katasztrófa. Ma például az Amerikai származású tanárom Scott megnézte a mellemen lévő írást és ha ez még nem elég fel is olvasta a csoport előtt.  A F1 téma is felmerül köztem és barátnőm között minden futam után. Mondjuk nem tudom ti hogy vagytok vele de én nagyon unom hogy vettel már 3x világbajnok -.-",  de barátnőm örül. Csütörtökön megvettem a Popcorn azon számár melyhez TH-s autogram kártyát ajándékoznak és még An Cafe-s cikk is volt *-*. Egy kérdés. Ti voltatok már szerelmesek az osztálytársatokba 9-ben? Angel azt tanácsolja hogy kapjam le és vagy összejön vagy nem... Meloddy meg hogy legalább végzős évemig várjak mert ha előbb vége lenne akkor csak szenvednénk egymás mellet még pár évig. (szetm az utóbbi jogosabb) Nos köszi hogy meóhallagatatok és ha nektek is kell valaki aki meghallgat titeket, hozzám nyugodtan fordulhatok. 
Elérés:boszitanonc@gmail.com (ha gondoljátok, nálam minden titokban marad :))

Az unoka nővérem vett nekem falmatricát és ilyen lett a fal az ágyam létrája mellet *-*



2012. szeptember 15., szombat

2. rész: Hogyan kezdjek neki?

Itt a rész. Remélem nem vártatok sokat. :)


Világos kék - Edy

Reggel fél hét és nem találom a telefonom, ami vadul játssza a Fall Out Boy „Thanks of The memory” című számát, melyet múlthéten állítottam be ébresztőnek. Kómás fejemnél és összekócolt, égnek álló hajamnál már csak az lehet viccesebb ahogy orraesem tegnap szétdobálva cipőimben. Hogy miért vannak szétdobálva? Jó kérdés. De az a lényeg hogy az egyik sportcipőm mélye rejtette a vadul zenélő kütyüt. Hogy került az oda? Mondjuk, nem számít, mert már elhallgatott.
Reggeli akciómat követően előszedtem kedvenc, takkós nadrágomat (melyen alakítanom kellet) és a fehér Puma pólómat. Ha valami ok miatt – és itt Stefanira gondolok – koszos lenne, akkor ebből könnyen ki tudom mosni. Képes első nap megalázni csak azért, hogy jelezze… „Megérkezett az új diktátor”.
Hangos léptekkel rohantam le kicsi birodalmamból a lépcsőn keresztül a konyhába. Édesanyám palacsintájának nem lehet ellenállni és kötelező belőle enni.
Miután elfogyasztottam ezt az ízletes itteni eledelt kiültem a ház elé és vártam Lucyt. 10 perc után már itt is állt előttem a fehér BMW. A sofőr kiszállt, kinyitotta az ajtót. Batárosném éppen a haját és a sminkjét igazítgatta. Pink magas sarkú, koptatott, rövid farmergatya, és egy fehér pántnélküli, mellnél húzott, alul laza és legalján megint csak gumis felső, melynek a ball mell felett egy Fekete masni kitűző díszelgett. Szőke haja aranyként omlott vállára, sminkje sötétkék és a kékesszürke árnyalatokat tükrözte körmei (az eredetiek) élénk neon sárgára festve ajkai pedig tűzpirosra. Nos, igen. Ez Lucy a maga pompájában. Ehhez képest az én barnapapucs farmernadrág és puma pólóm semmi.
-         Jó reggelt, osztálytárs!
-         Neked is jó reggelt!
-          Mit reggeliztél?
-         Anyám palacsintáját.
-         Ajjj és nekem nem hoztál? Fogadok megetted mindet.
-         Nem a végét anya ette meg.
Nos, igen még be sem mutatkoztam De feledékeny vagyok. Sajnálom, de akkor engedelmetekkel most megteszem. A nevem Diana Wicers. Szeptember 9-én töltöm a 15-öt. A Szüleim leváltak, a bátyám kollégista. Kedvenc együttesem a Tokio Hotel, Ciema Bizarre, Skillet és Breaking Benjamin. Utóbbiakból látni, hogy a rock stílus felé húz a szívem. Szeretek enni, még ha ez nem is látszik rajtam. Hobbim a Zumba és az egyéb kézműves foglalkozások. Az álmom pedig… nos… ezen még nem gondolkodtam. De titkon biztos van.
Az autó, lassan de biztosan megérkezett az iskolához és Lucy mint valami úrnő és minden srác őt bámulta. Én lassan követtem és éreztem, hogy azok, akik már nem Lucyn legeltették tekinteteiket engem méregettek. Lucy után siettem, aki már a termünket kereste.
Ebédszünet:
Az órák, lassan de unalmasan véget értek és következhetett az ebédszünet. Barátnőm elővette megszokott salátáját a kedvenc kapros öntetével, míg én cseppet sem titkolva azt, hogy meg eszem a húst, ami szerintem véteknek számít ebben a suliban. Legalábbis a lányok Túlnyomó többsége egy anorexiás ribanc. Kövérek meg az ellenkező nemnél találhatók.  Mi ez te? Ribancképző? Az eszem eldobom. De egyben biztosak lehetünk. Stefi a legnagyobb közöttük.
Elborzongásomból valami hideg, piros lötty zökkentett ki, ami egyenesen a nyakamban landolt.
-         Opsz! nem láttalak. – Stef annyira idegesítő tud lenni az ilyen „viccei”-vel hogy el nem bírom mondani. – Lucy! Ha meggondolod, magad tudod, hol találsz. Te meg mosakodj meg. Anyukád nem tanított meg hogy ne játssz az étellel.
Gonosz mosoly keretében távozni kívánt, de a lábam felett elvesztettem az uralmamat és „véletlenül” Stefani elé ugrottak, aki ennek és a gravitációnak következtében dobott egy hasast.
-         Anyukád nem tanított meg hogy figyelj a lábad elé?
-         Ezt még megbánod.
Könyörgöm az ilyen satrafák, mint ők csak ezt tudják szajkózni. Mindenesetre a salátaöntet ott díszelgett a ruháján és ezt már sikernek értem el. De ez a cucc még mindig hideg és egyenesen a hátam közepe felé tart.
-         Gyere Dii lemossuk a hátad.  – Lucy megragadta a karomat s elrángatott a lánymosdó felé.
Sietős léptekkel tartottunk célállomásunk felé, de oly’ mértékben nem figyeltem, hogy neki mentem valakinek.
-         Ó bocsi nem akartam.
-         Semmi gond. Veled mi történt. - Egy férfihang szólalt meg. Tőlem magasabb, szőke és ránézésre dobos alkat. Tudjátok ki az? Jó mert én nem.
-         Am... Ha azt mondom, Stefani tudod?
-         Gustav csaja? Ja.
-         Ha nem gond kedves…
-         Edy.
-         Edy igyekeznénk kimosni barátnőm ruháját és jómagát ettől a magas szénhidrát tartalmú ragadós cuccból.
Utunkból félreállva előre engedett. Mi már siettünk is tovább. beérve a mosdóba Lucy lekiabálta a fejem.
-         Te észnél vagy? Azt akarod, hogy jobban rád szálljon?
-         Nem mindegy? Neked is tetszett azért. Valld be. Egy csaj egyszer azt mondta, hogy soha nem bánd meg azt, ami egyszer mosolyt csalt az arcodra. Nem tudod ki volt az?
-         Most te nyertél. Na, le a pólóval.
Jó kislányként engedelmeskedtem és levettem. Ugyan a pólóból nagyjából kijött a piros lötty, de a fehér melltartómat csak a fehérítő hozza helyre. Ragadni sem ragadok úgy, mint azelőtt.
Kiérve a mosdóból Edy-vel találtuk szemben magunkat.
-         Te hol vetted ezt a pólót nekem is kell.
-         Am… kaptam én is. De minek neked egy női felső?
-         Mert jól kijön belőle a folt.
Ez még csak az első nap és már valaki szóba is ál velünk. Furcsa, mert a régi sulinkban ez nem valósult meg. csak mi ketten Lucy és én.
-         Amúgy te melyik osztályba jársz?
-         A tietekébe. ott ülök mögöttetek. – Hát ez ciki volt. megvallom, az igazat nem merek hátra nézni. Meg amúgy is… ez a szőke kurva elveszi minden figyelmem.
-         Auuu… ez ciki. – becsuktam a szemem és a fejemet vakartam enyhe mosollyal az arcomon.
-         Nem baj. Megszoktam. amúgy hova mentek?
-         Órára. – Lucy mint mindig hozza a formáját.
A nap nagyjából úgy telt el, hogy Edy velünk lógott és folyton kérdeztük és ez igaz fordítva is. Végül is elég jó nap volt. Újdonsült barátom és a régi is már rég otthon lehettek. Én még a suli könyvtárban dekkoltam és segítettem kipakolni a könyveket. Nem azért hogy bevágódjak a tanárnál persze… azt meghagyjuk Stefaninak; hanem azért hogy megleshessem az új vörös pöttyös könyveket. Imádom őket és gondoltam hátha van olyan, amit érdemes lenni elolvasni. Mind emellett még a házimat is megoldottam meg tanultam is, így otthon már csak pihenni kell és élvezni a palacsintát, amit anyám készített.
Nem tudom, hogy létezik ezen a sors vagy van ennek az az embernek 6. érzéke, de nekem kurva nagy mázlim volt. A könyvespolc, amire raktam volna fel az utolsó könyvet, lassan de biztosan dőlni kezdett felém. A Lábaim gyökeret eresztettek és kezeim automatikusan a fejem fölé emelkedtek, szemeim pedig becsukódtak és várták a csapódást. De semmi. Meghaltam? Kinyitom szemem és a könyvespolc a helyén.
-         Jól vagy?


2012. szeptember 8., szombat

Happy Birthday Gustav!!! :)

Nagyon boldog születésnapot a világ legjobb dobosának!!!! :)


By: Dii-san

2012. augusztus 29., szerda

Sziasztok! :)

Na jó nem húzom az időt a szavazás végeredménye hogy maradjon a dizi. Köszönöm ezt a KEVÉS szavazatot Meloddy 345 és Angel :) Majd hozom a részt! Addig sziasztok! :)


By: Dii-san

2012. augusztus 21., kedd

Popular & Loseres 1. rész: A nyár utolsó napja

Sziasztok! Itt a megígért történet. Jó olvasást! ☺


Diana Wicers – Baba rózsaszín
Gustav Schäfer – Zöld
Georg Listing – Okker sárga
Bill Kaulitz – T. – Kék
Tom Kaulitz – T. –Piros
Lucy Hoffman – Rózsaszín
Mindenki mást majd jelölök
A nyárnak lassan vége. A napok már nem olyan hosszúak, mint egy hónappal ezelőtt. A fecskék már sorakoznak a vezetékeken, a szőlő is lassan beérik. Jön az ősz és vele együtt a változás is. Azt mondják, hogy a középiskolás évek a legszebb évek. Hát most kiderül. Lucy barátnőmmel együtt vágunk neki a gimnáziumnak. A tankönyvek felcímkézve, a tollak a helyükön, az órarendek megírásra készen, már csak nekem kell elhinnem, hogy befejeztem a 8. osztályt és elkezdem a 9-et. Lucy barátnőm meg megint hozza a formáját.
-         Szerinted lesznek helyes pasik az osztályban vagy egyáltalán az iskolában?
-         Ez egy gimi. Ide, ha fiú bejutnak, akkor gyíkarcok, vagy ha jól néznek ki, akkor buzik.
Barátnő műduzzogást szerűen összekulcsolta karjait és felfújt arcát az ellenkező irányba fordította, mint amelyikben én vagyok.
-         Ez az utolsó napja a nyárnak. Mit csináljunk?
-         Nem tudom, döntsd el te.
-         Oké, akkor vásárolunk.
-         Sejtettem.
Megragadta csuklómat és magával rántott. A szülei kő gazdagok agy persze hogy a legmárkásabb butikokba vitt el. Mondjuk nem értem… mondjuk, én azon a véleményem vagyok, hogy egy túriban is megtalálod ugyanazt a márkát milliószor olcsóbban, sőt talán mégy jobbakat is találsz. Igaz én is ritkán megyek túriba sőt, ruhát is ritkán veszek, de ez most nem lényeges. A temérdek ruhahegyből ki sem látszom, miközben telefonomon böngészek.
A monoton, halk zene egyhangúságát sikítozás és kiabálás törte meg a pláza másik égében. Barátnőmmel – aki csak egy szál melltartóban és farmernadrágban – jött utánam, hogy megnézzük, mi az Isten folyok az épület másik végében. A furcsa, értelmetlen zaj csak akkor vált érthetővé, mikor már odaértünk. A Tömeg öt nevet volt képes folyton szajkózni az egyéb kéréseken és vallomásokon felül melyek ezek voltak: TOM! BILL! GEORG! GUSTAV! TOKIO HOTEL!
-         Ez a Tokio Hotel! – Kiáltott fel mellettem Lucy vékony, éles hangon, mint egy őrült rajongó ribanc – Mehetek? – Bambi szemeit elővéve nézett rám mintha tőlem kéne engedélyt kérnie.
-         Nem vagyok az anyád, azt csinálsz amit akarsz.
Szeme még jobban megcsillant és már itt is hagyott.
-         Héj! És ezt ki fizeti ki? – Ezek az eladók… folyton csak a pénz, pénz, pénz.
-         Megyek már!
Unott fejjel visszamentem, összepakoltam barátnőm cuccait, majd az ő bankkártyáját elővéve kifizettem mindent, amit ez a nőszemély meg akart venni.
Mikor visszatért, hatalmas keblein egy „Tom” felirat díszelgett.
-         Boldog vagy?
-         Igen. Magadnak vettél valamit?
-         Nem, menjünk!
***
A nap már nyugovóban és mi az utolsó fagyinkat esszük, majd előtört belőlem a gyerekes énem felpattanva a padról így szóltam szőke barátnőmhöz:
-         Kívánj valamit!
-         Mi?!
-         Ez a nyár utolsó napjának vége. Kívánj valamit. Amit szeretnél, hogy sikerüljön ebben a tanévben.
-         Csak ha te is!
-         Rendben.
Mindketten behunytuk a szemünket és kívántunk. Hogy mit? Az egyelőre legyen még titok.
Ahogy ott álltunk a naplementében elgondolkodtam azon, hogy a nyáron még nem is voltam apámnál a nyáron, kint Svájcban. Eddig minden nyáron voltam, kivéve ezt meg a tavalyit. Apa sosem ért rá. Talán már nem szeretne? Vagy elfelejtette? A szüleim idén lesz 10 éve hogy elváltak. Eddig mindig meglátogattam apát. Hol a nyáron, hol pedig karácsonykor, de mindig. Levelet sem írt már vagy két éve. Elfelejtette volna?
Gondolatmenetemből Stefani zökkentett ki. SAJOS ő is az osztálytársam marad. Ő az, aki mindig mindent megkap. Idén nyáron töltötte a 15-öt és mát nem más a pasija, mint Gustav Schäfer a Tokio Hotel dobosa. Na ha valaki, akkor bizony ő „Apuci pici lánya”. Még Lucyin is túltesz, pedig az már nagy szó.
-         Lucy én nem értelek. Hogy vagy képes ezzel a senkivel lógni? – És még valami. Megrögzött mániája hogy engem szekáljon és Barátnőmet beállítsa az ő elit csapatába.
-         Tudod Stef, ez a senki a legjobb barátnőm mióta csak az eszemet tudom, és nem vagyok hajlandó lemondani róla senki kedvéért sem.
-         Szánalmas. – és pontosan ugyan ilyen vigyorral nézett Lucyre is.
-         Tudod, a kutyák is ugatnak, ha nem ismernek valakit.
Kezemet megragadta és elrántott az aranyló naplementében. Innen már csak haza vezetett utunk. Még mielőtt elváltak volna útjaink, megbeszéltük, hogy holnap ő visz iskolába – pontosabban a sofőrje – a vadi új BMW X5-vel. Álmaim autója és ennek a szukának megvan. Hát ezt nem hiszem el. De ez mindig így van.
Hazaérve segítettem anyámnak elmosogatni és bátyám szobáját rendbe rakni, ugyanis ő már ma elhagyta a házat és koliba ment. Kéthetente szokott hazajárni így jóformán kettesen vagyok anyámmal.
Este még beszéltem pár sort Lucyvel webkamon ugyanis nem tudta eldönteni, hogy mit vegyen fel első napra. Este 11:59 lehetett mikor álomra hajtottam a fejem, hogy elmehessek Digiföldre. 

2012. augusztus 19., vasárnap

Sziasztok!
Na csak azt szeretném mondani, hogy nem tudok új résszel szolgálni a Light in the Darkness folytatásával kapcsolatban, de... egy vadi új történetet hozok magammal mej' egy gyólya csajról és annak barátnőjéről szól akik történetesen abba a gimibe mennek amelyikbe Gustav is. (Tudom hogy sablon de most mit tehetek?) A lány szülei 10 éve elváltak és most az anyjával és a bátyjával - aki minden második héten jár haza - él. A legjobb barátnője egy kőkazdag csaj aki szőke létére szín 5-ös biológiából és egyéb természettantárgykban is jeleskedik. A mi főhősnőnknek meg hogy ne legyen köyynű megszereznie a drága dobosunkat szembe kell szálnia főellenségével és saját magának s be kell valja érzelmeit. Kihagytam voln valammit? zerintem ennyi. A többit meg majd megtujátok. 
Addig is sziasztok!!! :)
By: Dii-san

2012. június 3., vasárnap

Sziasztok! Tudom hogy részt ígértem előbb, de ezt meg kell hogy mutassam. Fácsén találtam és engem egy kicsit megfogott ez a történet. Nem hinném hogy igaz lenne, de azért jó olvasást hozzá. A történet egy srácról szól és az ő különös tolláról.

Kedves naplóm!

Ma kaptam egy tollat. Most nem azzal írok, nehogy kifogyjon. De ott virít a tolltartómba. A nagynéném ajándékozott meg vele a születésnapom alkalmából, mert akármennyire holnap lesz az, ők nem lesznek itthon, mert elutaznak. DE nem ez a lényeg.
Az volt a furcsa, hogy a tollal ha bármit leírtam/rajzoltam az 1-2 percen belül megtörtént. Leírtam, hogy az osztályfőnökünk Mr. Beeks leesik a lépcsőn, és eltöri a lábát. Egy fogalmazásba kellett, amit órán kellett megcsinálnunk. Azzal a tollal írtam, amit kaptam, és 1 percen belül, miután azt a mondatot leírtam a tanár közölte, hogy lemegy a portára valamiért, és nemsokkal a kimenetele után az igazgatónő jött be azzal, hogy Mr. Beeks leesett a lépcsőn, és kórházba kellett vinni. Ez eléggé furcsa volt, de még nem annyira különös, mint ami utána történt. Lerajzoltam anyát, amint elejt egy tányért, és elvágja a kezét.
Mikor hazaértem azt láttam, hogy anyu kezéből ömlik a vér, és egy eltört tányér a földön hever. Ez egy cseppet megdöbbentőbb volt, mint a Mr. Beeks-sel történtek.
Unalmamban átmentem a szomszéd sráchoz, és osztálytársamhoz, és a legjobb barátomhoz is egyben, Brown-hoz. Kitaláltunk egy jó játékot, hogy különböző neveket írunk, és ahhoz egy-egy dolgot, ami megtörténhet velük, vagy ilyesmi.
Valahogy így nézhetett ki:
Beka-Menjen el egy étterembe, és kapjon ételmérgezést.
Louis-Kapjon el egy súlyos betegséget.
Rita-Menjen el ideggyógyászhoz, mert idegrohamot kapott.
Roland-Haljon meg autóbalesetben.
Ezeket egy cetlire írjuk, és egy kalapba szórjuk. majd amelyik cetlit húzzuk ki először az fog megtörténni legközelebb. Miután ez megtörtént megcsörrent Brown és az én telefonom is. Engem Beka szülei hívtak, hogy ételmérgezést kapott, és értesítsem az osztályfőnököt, vagy aki jelenleg vigyáz ránk Mr. Beeks helyett. Brown-t Louis szülei hívták, hogy kórházba került. Brown otthoni telefonja is megcsörrent, és azt az anyukája vette fel. Azt mondta, hogy Rita és Roland szülei keresték, (ők ketten ikrek) hogy Rolnad súlyos autóbalesetet szenvedett, és meghalt, és Rita idegrohamot kapott Roland halála miatt.
Itt már teljesen izgatott voltam, ez a toll megvalósítja az álmainkat. DE csak a rosszakat! Ha jót írtam vele semmi nem történt. Rettentően ideges lettem. A tollat meg kell semmisíteni! Azonnal elvittem a legközelebbi szemeteshez. Kidobtam. Megszabadultam a tolltól. DE ezt csak hittem. A toll mikor felmentem az emeletre Brownéknál, ott hevert az asztalon.
Ekkor fogtam a tollat, és hazajöttem. Leraktam az asztalra. Hirtelen azt hallottam, hogy a toll hegye a papírt karcolja. Odanéztem, és a toll magától írt. Leírta E/1-es személyben, mintha én lennék, hogy anya meghal. Akárhányszor húztam át, dobtam ki a papírt 1 percen belül, mindig ugyanott hevert az asztalomon, mintha mi sem történt volna. Anyu meghalt.
De a tollnak ez sem volt elég. Leírta, hogy apu, és a nagyiék is elmennek a túlvilágra. Megtörtént. Reggel arra lettem figyelmes, hogy a toll hegye megint halkan serceg a papíron. Odanéztem, és akkor megtörtént, amitől féltem: azt írta le, hogy meghalok, 1 napon belül. Azóta 23 óra telt el. Remélem nem válik valóra.
Szia.

1 óra múlva a srácot a rokonai találták meg, holtan.
A toll ott hevert az asztalán, alatta a papír: 1 nap múlva meghalok.

2012. május 14., hétfő

Akarod? Nem akarod?


 - Na akkor megteszed? - kérdezték tőlem barátaim.
 - Tudod Gustav.... nem hinném hogy meg tudnám tenni.
 - Ugyan már Tom. Bill is megtette.
 - Ja csak akkor nem tudtam mire vállalkozom.
 - Látod? Billnek fájt. - Próbáltam magam kihúzni a dolog alól. 
 - Tedd már meg te papucs.- förmedt rám Georg is.
 - Nem teszem. És ha fájni fog? Vagy nem fog tetszeni? Vagy...
 - Még egy "vagy" és eskü beléd rakom.- bevallom, megszeppentem.
 - De nem akarom.
 - Pedig Bill is kibírta és nem ment utána WC-re. Még csak nem is fájt a hasa.
 - Eddig. - Az öcsém elrohant a WC-re.
 - De...
 - Na jó, ezt már nem bírom. - Gustav odajött hozzám és a számba rakta... fájt.
 - Bazd meg! Ezek a Csirkeszárnyak eszméletlenül csípősek. Ég a szám te vadállat.- Bekönnyezett a szemem gyerekek.



Rossz az aki rosszra gondol :D Bocsi agymenésem volt. Ezt nem hagyhattam ki :P Na de remélem hamarosan tudok résszel szolgálni január óta. bocsi. Csak elszoktam a felvételi időszak alatt. Bocsesz skacok. De aktiválni akarom magam és NEM ígérem de hozok részt. 
By: Dii-san

2012. január 24., kedd

ZUMBA

Halika mindenkinek ^^

Nem biztos hogy ez mindenkit érdekel majd de már nem bírom magamban tartani.
Tavaly október környékén elkezdtem ZUMBA-ra járni és nagyon megtetszett. Akármennyire is vagyok elfáradva vagy ha le is vagyok törve, onnan tuti, hogy nevetve és felpörögve érek haza. Arról nem is beszélve, hogy: fogyaszt, szálkásít, fogyaszt és nem beszélve arról, hogy még táncolni is megtanít titeket. Ha megtehetitek akkor egyszer mennyetek  el (és nem anyagilag gondolom - mert nálunk pl. egy óra 600Ft - hanem közelségre)ZUMBA-ra és döntsétek el, hogy nektek tetszik e vagy sem. Próba cseresznye ^^ 
By: Dii-san

2012. január 14., szombat

Light in the Darkness 2


„Nem az vagy, aminek látszol,
hanem az, aki vagy”
Életem ideáig normálisnak volt mondható. De tegnap minden megváltozott. A mai nap 3-szor ébredek. Ezen túl a hotelban. Georg ágyának ikertestvére fogadott magához hogy állomra hajtsam fejem. Szemei mikor kinyíltak azt látták, hogy a 3 barom bele van hajolva a képembe és nézik, hogy, hogy alszom ideáig. Tekintetem Georg karótájára szegeződött, amid 2 óra volt. Pontosabban 14:00 
-         Az embert már aludni sem hagyják a barátai?
-         Hagynunk. – A raszta már kezdi is. Most ébredem, de ő eléri nálam a teljes agyzsibbadást. Ez kész.
-         Neked nem osztottam lapot Szex kazán.
-         Héj!
-         Gustav…
-         Mit akarsz Bill?
-         Azt hogy kellj fel!
-         Te is kezded?
-         Nem csak miattad le kellet mondanunk az egész napot, mert azt hittük, hogy meghaltál.
-         Vagy csak NAGYON HOSSZÚ VOLT AZ ÉJSZAKÁD. – Jaj, ne! mentsetek meg. Tom fantáziája elindult és 120km/h száguld felém – Mesélj csak!
Ha most elmesékel nekik mindent, akkor Kim megöl. Ha nem mondok el mindent ezek ölnek meg. Így is úgy is a halál. De komolyra fordítva… ha mindent elfelejtek, akkor az azt jelenti, hogy Őt is elkel felejtenem, de azt nem akarom. De ha meg elfelejtem, akkor megvédem őket.
-         Gustav!
-         Ez kész. Átvette az „Elgondolkodó bohóc”-ot
-         Muszáj beoltadon folyton. Menny már el tűzoltókocsinak!
-         Tűzoltókocsi? Nem miattam kellet lemondani a napot.
-         Igen? Örülj, hogy van egy szabadnapod és azt csinálsz, amit akarsz.
Bill és Georg egy nagyot sóhajtott és kimentek. Hagyták hagy vezessük le a dolgot, aminek az lett a vége, hogy megnyertem egy párnacsatát. Kimentem a szobából egyenesen a fürdőbe hogy lezuhanyozzak.
Aznap reggel
A nap még messze járt, de a felhők színekben kezdtek el pompázni, hogy fogadják őt. Madarak csipogása még halk volt, de a szellő tovasodorta őket a fülünkbe.  Ugyanez a szellő lebegtette meg Kim aranyló haját is. Arcát finoman simogatta és pulcsiját is félig leszedte róla.
-         Aztán vigyázz magadra. Nem szeretnék még egyszer úgy találkozni veled, hogy félig haldokolsz.
-         Rendben. Egyszer eljöhetnél velem vacsorázni.
-         Majd ha elintéztem a dolgot a nővéremmel. – Nyuszis mamuszában odalépett mellém és egy csókot nyomott arcomra, majd bement
Hátat fordítottam én is és elindultam a hotelba. Zsebembe nyúltam és egy nyaklány volt abban. Nem tudom, hogy hol és mikor került bele, de benne volt, mellette egy kis üzenet:
„Hogy ne feledd, hogy mit tettem érted
és hogy, mindig biztonságban legyél.”
A nyakláncon egy medál lógott amiben egy kép volt róla és a húgáról. A fény megcsillant rajta és olyan volt, mintha két angyal lett volna nem pedig egy boszi és a húga.
A jelenben
Gondolat menetemet az zavarta meg hogy majdnem eltaknyoltam a lépcsőn mikor tudtomon kívül elindultam lefelé a lépcsőn hogy egyek valamit. Bénaságom nem járt semmi komoly következménnyel. Leérve leültem egy asztalhoz és szedtem volna elő a naptáromat, de nem találtam sehol. Pedig az a nadrág volt rajtam, ami tegnap. Akkor hol lehet? Biztos Kimnél maradt. Majd veszek egy másikat. Most éppen az zavart ki a gondolatmenetből, hogy valaki leült mellé az asztalhoz. Sok figyelmet nem tudtam rászánni, mert jött a pincér.
-         Mit hozhatok?
Hangzott a szokások kérdés, amire elmondtam egy kicsit hosszú listámat, mert már nagyon éhes voltam. Mikor elment a pincér, akkor a mellettem ülő nő megszólalt. Kétség sem fért hozzá hogy egy Ki.
-         Jó étvágyat drágám.
-         Szervusz, Nina. Minek köszönhetem a látogatásod?
-         Csak látni akartalak és lehetőség szerint magammal vinni.
-         És ha én nem akarok?
-         Nincs választásod.
Újabb személy csatlakozott hozzánk.
-         De van választása. – Kim lágy hangja csattant fel.
-         Hugi? Inkább hagyd, hogy elvigyem, mert különben balhét csapok és megint te eszel az oka mindennek. megint megölök pár embert, akiket te nem bírtál megmenteni. Lássuk be. A te erőd ki fog fogyni egyszer, míg addig nekem még mindig lesz.
Sajnos Ninának igaza van. És ez így nem lesz szerencsés. Így hát… nincs más választásom… hagyom hagy vigyen el a pokolba.
-         Heidi, hagyd. Megyek és akkor nem lesz senkinek baja.
-         Nem hagyhatom.
-         Ugyan miért nem?
-         Mert meg kell, hogy védjelek. Nem mondható el hogy miért, de értsd meg.
-         Jaja fogd be a szád húgi. – Nina keze idősebbik húga nyakán talált megpihenésre eszméletlen szorítás közepette.
 Aztán Kim nekivágódott egy oszlopnak és majdhogy nem holtan vonzotta őt a gravitáció a földhöz. De felkelt. Felkelt és kinyújtotta kezét mely testvérére mutatott, aki hamar összeesett mellettem.
-         Fuss! – kiáltotta.
Már majdnem nekiiramodtam volna, de Nina elkapta a kezem és nem engedett. Ugyan, csak egy kézzel fogott, de ez is épp elég volt arra, hogy még csak meg se bírja mozdítani, mag másik kezét barna haján pihentette miközben össze volt görnyedve a fájdalomtól. Majd egy széket kapott kézhez és Kimnek vágta. A fájása így elmúlt. De végül elengedett, mert a szöszi csinált valamit és éreztem, hogy ennek testvér párbaj lesz a vége ráadásul egy hotel kellős közelén.

A búcsú mindig fáj

Egy újabb év, egy újabb lehetőség az élettől. Változtathatunk pár dolgon, máshogy élhetünk meg mindent mint tavaly. Új barátokat szerezhetünk és veszthetünk el. Ez utóbbi vonatkozik Kimberlire is vagy röviden Kimre is. Őt tudja hogy milyen érzés elveszteni egy barátot, mert egyet már elvesztet, tüdőrákban. De most még egy barátjától kell elbúcsúznia. Csak...most nem örökre.
Félévnél járunk. Most csengettek be. Kim egy kicsit elkésett de még a tanár előtt beért. Leült a padjához, elővette a felszerelését és egy levél landolt a matematika könyvén. Felnézett és legjobb barátját vélte felfedezni maga előtt.
 - Ez mi?
 - Egy levél neked.
 - Nekem?
 - Igen. Tudod ez az utolsó levél amit úgy kapsz tőlem hogy személyesen.
 - Óh, tényleg.
 - Na de én most megyek. Mindjárt kezdődik az órám.
Kim Kinyitotta a levelet amit attól a sráctól kapott aki végig kísérte egész életét, születésétől kedve és azóta elválaszthatatlan barátok. Ezt a srácit Jeson (Dzsézön) a becsületes neve.
Kim olvasni kezdi a levelet amit kapott. Egy fél perc után a szája elé kapta fehér kezeit és könnyei megáradt patakként kezdtek ömleni.  Még végig sem olvasta de a levél a padon landolt és kezeibe temette arcát. Újai között ömlött ki a az a drága nedv ami szemeit hagyta el. Pár gyerek igyekezett át a szomszédos osztályba ahol Jeson tartózkodott. A fiú felpattant a padból - tanárral nem törődve aki akkor ment be órára - és már rohant is a sírdogáló lánykához.Ami még mindig a tenyerébe sírt.
Az osztály ajtaja kinyílt és minden tekintet oda szegeződött. Jeson rohant gyermekkori barátjához. Melléérve tédére ereszkedett és magához vonat a zokogó lányt. Az ölelés nem maradt viszonzatlanul.

 - Ne sírj te. Hétvégén mindig itt leszek.
 - Tu... dom. De... az nem... olyan lesz.
 - Ne legyél buta. - Jeson meleg keze Kim könnyektől nedves arcán pihent meg. - Midig itt leszek neked. Ha kell levelet fogok küldeni amikor csak akarod, és majd le is jösz hozzánk. ott is fogsz aludni. Nem csak egy napra. Rendben?
Hevesen kezdett bólogatni a félig meddig megnyugodott kis-lányka, majd a fiú nyakába vetette magát.