Popular & Loseres 1. rész: A nyár utolsó napja

Sziasztok! Itt a megígért történet. Jó olvasást! ☺

Diana Wicers – Baba rózsaszín
Gustav Schäfer – Zöld
Georg Listing – Okker sárga
Bill Kaulitz – T. – Kék
Tom Kaulitz – T. –Piros
Lucy Hoffman – Rózsaszín
Mindenki mást majd jelölök

A nyárnak lassan vége. A napok már nem olyan hosszúak, mint egy hónappal ezelőtt. A fecskék már sorakoznak a vezetékeken, a szőlő is lassan beérik. Jön az ősz és vele együtt a változás is. Azt mondják, hogy a középiskolás évek a legszebb évek. Hát most kiderül. Lucy barátnőmmel együtt vágunk neki a gimnáziumnak. A tankönyvek felcímkézve, a tollak a helyükön, az órarendek megírásra készen, már csak nekem kell elhinnem, hogy befejeztem a 8. osztályt és elkezdem a 9-et. Lucy barátnőm meg megint hozza a formáját.

-         Szerinted lesznek helyes pasik az osztályban vagy egyáltalán az iskolában?

-         Ez egy gimi. Ide, ha fiú bejutnak, akkor gyíkarcok, vagy ha jól néznek ki, akkor buzik.

Barátnő műduzzogást szerűen összekulcsolta karjait és felfújt arcát az ellenkező irányba fordította, mint amelyikben én vagyok.

-         Ez az utolsó napja a nyárnak. Mit csináljunk?

-         Nem tudom, döntsd el te.

-         Oké, akkor vásárolunk.

-         Sejtettem.

Megragadta csuklómat és magával rántott. A szülei kő gazdagok agy persze hogy a legmárkásabb butikokba vitt el. Mondjuk nem értem… mondjuk, én azon a véleményem vagyok, hogy egy túriban is megtalálod ugyanazt a márkát milliószor olcsóbban, sőt talán mégy jobbakat is találsz. Igaz én is ritkán megyek túriba sőt, ruhát is ritkán veszek, de ez most nem lényeges. A temérdek ruhahegyből ki sem látszom, miközben telefonomon böngészek.

A monoton, halk zene egyhangúságát sikítozás és kiabálás törte meg a pláza másik égében. Barátnőmmel – aki csak egy szál melltartóban és farmernadrágban – jött utánam, hogy megnézzük, mi az Isten folyok az épület másik végében. A furcsa, értelmetlen zaj csak akkor vált érthetővé, mikor már odaértünk. A Tömeg öt nevet volt képes folyton szajkózni az egyéb kéréseken és vallomásokon felül melyek ezek voltak: TOM! BILL! GEORG! GUSTAV! TOKIO HOTEL!

-         Ez a Tokio Hotel! – Kiáltott fel mellettem Lucy vékony, éles hangon, mint egy őrült rajongó ribanc – Mehetek? – Bambi szemeit elővéve nézett rám mintha tőlem kéne engedélyt kérnie.

-         Nem vagyok az anyád, azt csinálsz amit akarsz.

Szeme még jobban megcsillant és már itt is hagyott.

-         Héj! És ezt ki fizeti ki? – Ezek az eladók… folyton csak a pénz, pénz, pénz.

-         Megyek már!

Unott fejjel visszamentem, összepakoltam barátnőm cuccait, majd az ő bankkártyáját elővéve kifizettem mindent, amit ez a nőszemély meg akart venni.

Mikor visszatért, hatalmas keblein egy „Tom” felirat díszelgett.

-         Boldog vagy?

-         Igen. Magadnak vettél valamit?

-         Nem, menjünk!

***

A nap már nyugovóban és mi az utolsó fagyinkat esszük, majd előtört belőlem a gyerekes énem felpattanva a padról így szóltam szőke barátnőmhöz:

-         Kívánj valamit!

-         Mi?!

-         Ez a nyár utolsó napjának vége. Kívánj valamit. Amit szeretnél, hogy sikerüljön ebben a tanévben.

-         Csak ha te is!

-         Rendben.

Mindketten behunytuk a szemünket és kívántunk. Hogy mit? Az egyelőre legyen még titok.

Ahogy ott álltunk a naplementében elgondolkodtam azon, hogy a nyáron még nem is voltam apámnál a nyáron, kint Svájcban. Eddig minden nyáron voltam, kivéve ezt meg a tavalyit. Apa sosem ért rá. Talán már nem szeretne? Vagy elfelejtette? A szüleim idén lesz 10 éve hogy elváltak. Eddig mindig meglátogattam apát. Hol a nyáron, hol pedig karácsonykor, de mindig. Levelet sem írt már vagy két éve. Elfelejtette volna?

Gondolatmenetemből Stefani zökkentett ki. SAJOS ő is az osztálytársam marad. Ő az, aki mindig mindent megkap. Idén nyáron töltötte a 15-öt és mát nem más a pasija, mint Gustav Schäfer a Tokio Hotel dobosa. Na ha valaki, akkor bizony ő „Apuci pici lánya”. Még Lucyin is túltesz, pedig az már nagy szó.

-         Lucy én nem értelek. Hogy vagy képes ezzel a senkivel lógni? – És még valami. Megrögzött mániája hogy engem szekáljon és Barátnőmet beállítsa az ő elit csapatába.

-         Tudod Stef, ez a senki a legjobb barátnőm mióta csak az eszemet tudom, és nem vagyok hajlandó lemondani róla senki kedvéért sem.

-         Szánalmas. – és pontosan ugyan ilyen vigyorral nézett Lucyre is.

-         Tudod, a kutyák is ugatnak, ha nem ismernek valakit.

Kezemet megragadta és elrántott az aranyló naplementében. Innen már csak haza vezetett utunk. Még mielőtt elváltak volna útjaink, megbeszéltük, hogy holnap ő visz iskolába – pontosabban a sofőrje – a vadi új BMW X5-vel. Álmaim autója és ennek a szukának megvan. Hát ezt nem hiszem el. De ez mindig így van.

Hazaérve segítettem anyámnak elmosogatni és bátyám szobáját rendbe rakni, ugyanis ő már ma elhagyta a házat és koliba ment. Kéthetente szokott hazajárni így jóformán kettesen vagyok anyámmal.

Este még beszéltem pár sort Lucyvel webkamon ugyanis nem tudta eldönteni, hogy mit vegyen fel első napra. Este 11:59 lehetett mikor álomra hajtottam a fejem, hogy elmehessek Digiföldre.