Segítsetek!

Szeretnék valamit kérdezni. nekem sz a történet nem tetszik és mondjátok meg nekem: fejezzem be gyorsan és töröljem ki vagy töröljem ki azonnal és rakjam a másikat? Lécci segítsetek mert nem tudom csak ezt szerettem volna.

4. Fejezet: Az első csók

Éjfél körül lehet mikor felébredtem. Éhes voltam XD. Nincs mit tenni, enni kell. Lementem a konyhába. Szétnéztem a hűtőbe, semmi. A francba! Ki hagyta benn az üres tejes dobozt? Na mindegy. Á! Nutella! Nyami ^^. Imádom a Nutellát. Kinyitottam a fiókot és elővettem egy kiskanalat. Letekertem a Nutella tetejét és elkezdtem enni. Nem mondjátok hogy nem szeretitek a Nutellát csak úgy magában enni! Az annyira finom^^.

Gustav szobájában:

-         Mi ez a zaj? *kómásan* Nem is érdekel, csak hagyjon aludni. Na még a rádiót is bekapcsolja. * magára húzza a takarót * ÁÁÁ!!! Én ezt nem bírom.

Nehezen kikelt az ágyból és igyekezett lefelé, hogy megnézze hogy mi van odalent.

Konyhában:

-         Dina, nem tudod a rádiót csak… éjfélkor hallgatni? O_o

-         Bocsi de én éhes lettem és szeretek zenét hallgatni közben.

-         Az eszem megáll te…

-         Max csak az agyad, mert eszed nincs. XD bocsi.

-         Semmi baj. Megszokásból mi?

-         Ja ja!

Így még elbeszéltünk egy ideig. Utána eltettem a Nutellát mert Gustav mondta, hogy hagyjak neki is. Hát nincs mit tenni, csak eltenni XD. Na mindegy. De a szám az még Nutellás volt.

-         Nutellás a szád!

-         Hol?

-         Itt. * mutat a számra * Várj csak!

-         Hagyjad letör…

Ekkor megcsókolt és… lenyalta a számról a Nutellát XD. Aztán egy fél perc múlva átkarolta a derekamat és magához húzott. Fölső nélkül aludt. Így jogos hogy nincs rajta fölső. Majd egy perc múlva átkaroltam a nyakát. Annyira jó érzés volt. A szívem a torkomban dobogott. Nem tudom… kellemes volt. 2 perc múlva eszmélek csak fel, hogy mi történik velem. Ekkor ellöktem magamtól és felrohantam az emeletre. Ő követett de még mielőtt utolért én már szobám ajtaját csuktam be. Ráütött egyet, megfordult és leguggolt elé. Az ajtó túloldalán guggoltam én is. Pontosabban ültem. A lábamat felhúztam, s kezeimet ráraktam és ráhajtottam a fejem. De nem sírtam, hanem nevettem. „Gratulálok Gustav Schäfer! Megszerezted az első csókomat.” 5 perc múlva kinyitottam az ajtót. Még akkor is ott guggolt. Az ajtó nyitódására felállt és magához szorított. Mintha sohasem akarna elengedni. A szemembe könny szökött, annyira meghatódtam. A kis cseppek lassan ereszkedtek le az arcomon, utána egy nagy ugrás és már Gustav mellkasára értek. Ahogy észrevette hogy sírok letörölte a könnyeimet. Majd eszembe jutott apa és a könnyeim egyre gyorsabban váltották fel egymást.

-         Mi a baj?

-         Semmi… csak eszembe jutott apa és hogy még mindig van papírmunka, meg a cég és…

Folytattam volna de ő a szám elé rakta 2 úját.

-         Csüsss! Nincs semmi baj. A múltat nem jó háborgatni. Koncetrálj inkább most, arra hogy megnyugodj. A papírmunkában majd segítek, de most nyugodj meg.

Egyik kezével átfogott a másikkal a fejemet mellkasára fektette.

3. Fejezet: Apa ne!!!

2. fejezet: Ez nem igaz!

Lassan odaérek apu barátjához. De még mindig nem ugrik be, hogy ki lenne az. De mindegy, hiszen a nyaramat most nem Lilivel kell töltenem. (Lili az, aki vigyázni szokott rám a nyáron és nem nagyon kedvelem de kölcsönös az érzés.) 1 óra múlva már ott is voltunk. Persze én meg elaludtam. Ott ébresítettek fel.

-         Dina ébresztő. Ébresztő álomszuszék!

Egy kedves női hang szólalt meg. Christine Schäfer. Majd egy mély férfihang: Wolfgeng Schäfer.

-         Szép lányod van.

-         Hát köszönöm. Kicsim gyere ide.

-         Megyek *kómásan*!

-         Dina ő itt Wolfgeng és Christine.

-         Örvendek.

-         Részünkről a szerencse.

-         A fiunk még nincs itthon, de ebédre remélem itthon lesz.

-         Addig menj el a játszóra és délben ebéd.

-         Rendben hol van?

-         Á csak a itt a sarkon túl.

-         Oké akkor megyek. Szia apa!

-         Szia kicsim.

Elindultam a játszótér felé. Mikor odaértem leültem a legtávolibb hintába hátat fordítottam mindenkinek, és csak ültem a hintában közben meg enyhén, löktem magam. Aztán ismerős hangokat hallottam.

-         Te Gustav! Ismerős az a lány a tetoválással.

-         Nekem is.

-         Miről van szó? Hé az nem az a Dina nevű lány?

-         Dehogy nem. Odamegyünk hozzá?

-         Sztem nem. Dél van. Mennyünk anya szívesen lát titeket is ebédre.

-         Kimondtad a varázsszót.^^

Ebben a pillanatban én is a telefonomra pillantottam, amin úgy szint dél volt és már indultam is. Gustavék furcsállották egy kicsit, hogy én is arra megyek amerre ők. Ott mentem el mellettük így látták, hogy merre megyek, de mikor meglátták, hogy hova mentem be… valami nem tetszett nekik.

Gustavéknál:

-         Megjöttem!

-         Rendben kicsim. Gustavot nem láttad sehol?

-         De itt vagyok én is és a fiúk is. Nem baj, ha itt ebédelnek?

-         Nem de legközelebb, ha mondom, hogy jön egy vendég akkor légy oly’ kedves és maradj itthon addig, amíg meg nem érkezik. Legalább.

-         Rendben, rendben.

-         Ja és Franziska is itthon fogy enni.

-         Franziska? O_o Na ne!

-         Mi a baj Gusti?

-         Szia öcskös!

-         Sz… szi… szi… szia.

-         Dina drágám lennél olyan kedves és segíts megteríteni.

-         Oké! Hányan leszünk?

-         7-en!

-         Értettem!

Az ebéd nagyon finom volt! Ebéd után felmentem a szobámba hogy egy kicsit laptopozzak. Egy kisidő múlva kikapcsoltam a gépet és mentem volna, ki mikor elkaptam egy beszélgetést. Rólam volt szó:

-         De most mi bajod van vele?

-         Az hogy idejön és elrontja a nyaramat. Ezt a nyárt anyáékkal akartam volna tölteni, meg persze veletek nem, pedig azzal hogy bébi csőszködnöm kell egy 17 éves lánynál.

-         Ájjámá le nem igaz. Lehet, hogy nem kedveled meg mittom mi, de akkor is a vendégetek a nyárra. Ha nem szereted, akkor kerüld el.

-         Mondjuk ezt nem épp a szobája előtt nyitott ajtónál kéne világgá kiabálni.

Ekkor én léptem ki az ajtó mögül és sírva elrohantam. Mikor leértem az emeletről még szóltam Christine-nek hogy elmegyek a játszótérre.

-         Gratulálok Gustav.

-         Fogd be! Mégis mit csináljak?

-         Kérjél tőle bocsánatot!

-         TOM!!!

-         Ne haragudj Gustav, de ebben igaza van.

-         Bill! ÁÁÁ!!! Mind össze fogtatok ellenem.

A játszótéren:

Egy fura alak közeledett felém. Nem tudom mit akart, de nem sejtettem semmi jót. El akartam volna menni, de nem engedett.

-         Hogy lehet, hogy egy ilyen széplány egyedül ül itt a játszótéren könnyes szemekkel?

-         Hagyj békén!

-         Hmm: nem jó válasz.

Ekkor egy sunyi mosoly tünt fel az arcán. Aztán rám vetette magár. Ebben a pillanatban egy kutyaugatást lehetett hallani. Bruno volt az. Gustav kutyája. Az állat megindult a támadóm felé, aki gyors futásba kezdett de a kutya csak addig jött ameddig én voltam. Ekkor odajött hozzám és én megsimogattam majd kiabálásra lettem figyelmes.

-         Bruno! Bruno! Bruno!

-         Ott van! És a lány is.

-         Menj és kérj tőle bocsánatot!

Ekkor odajött és…:

-         Dina…

-         Mivan?

-         Szeretnék bocsánatot kérni.

-         Nincs baj!

Mondtam ezt a két szót úgy, hogy közben… közben tudni lehetett hogy nem bocsátottam meg neki. De még mielőtt szólt volna valamit is elindultam „haza”.

Ich Liebe Dich Gustav Schäfer

1.fejezet: vége a sulunak, hova megyek nyaralni?

Sziasztok! A nevem Dina! 17 éves vagyok. Kinn élek Németországban. Szeretek zenét hallgatni stb., stb. …. Imádom a TH-t!  amikor tudom csak azt hallgatom. A legjobb barátnőmet Sandra-nak hívják. Apám a zene és a divatszakmával foglalkozik. Ritkán látom de azé szeretem. Anyám még kiskoromban elhagyott és lepasszolt apámnak. De a többit majd megtudjátok.

   Utolsó előtti nap a suliban. Videót nézegettünk. Sandra és én az utolsó napokat elhülyüljük. Utánozzuk a tanárokat és ilyenek…. Videó nézés közben Rika tanárnő volt bent nálunk. Róla tudni kell, hogy sok gyógyszert szed idegében. Pszihiátriára jár emiatt.

-         Gyerekek! Most a farsangot fogjuk megnézni

-         Nemááá!

-         Tessék?

-         Semmi tanárnő! Te ennek milyen jó a hallása?

-         Én…

-         Annyira hogy mindent haljak!

-         Ó-ó!

-         Hát, ja. A francba ez nem az a DVD. Mindjárt jövök. Addig rend legyen!

-         Igen tanárnő!

-         Dina! Milyen tetoválásod van?

-         Nekem?

-         Nem… hallod nekem! Ki csinálta?

-         Ket Van D!

-         Ismered? És mennyi volt?

-         Semennyi! Rajzoltam neki ő meg ezt készít a hátamra.

-         Muti már!

Ekkor felhúztam a pólóm, de csak annyira hogy látni lehessen a tetoválást. Ebben a pillanatban jött vissza Rika 4 emberkével. Senki nem vette észre addig, amíg Rika meg nem szólalt.

-         Gyerekek itt vagyok! Dina mi van a hátadon?

-         Semmi tanárnő!

-         Szóval tetoválás! Felőlem… de az igazgató meg ne lássa. Mutasd meg nyugodtan. Én nem haragszom érte.

Megint felhúztam a pólómat, hogy Rika megnézze. Egy halk de jól kivehető susmorgást lehette hallani

-         Gustav neked is valami hasonló van.

-         Aha. Csak nekem nagyobb a szárnya meg ott van egy olajág is. Ja és az ő kardja egyenesen áll és van ráírva valami.

-         De azé hasonló.

-         És szerintetek hány éves?

-         Mittom én. Kérdezd meg!

-         OKÉ!

-         Te hülye vagy!?

-         Most miért?

-         Sztem elkéstél.

-         Mert?

-         Gustav már megy, hogy megkérdezze.

-         Elnézést tanárnő de az a lány hány éves?

-         Ki? Dina? Ja őőő… őőő… mindjárt mondom! Á!!! Itt van! Lássuk csak. 17.

-         Köszönöm. Srácok! 17 éves.

-         Mennyi?

-         17.

-         Odamegyünk?

-         Minek?

-         Csak megnézni a tetoválását.

-         Tom… rosszul hazudsz.

-         Tudom.

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő és mindenki ment haza. A fiúk nézték, hogy hol lehetek, de levesztetek. Ekkor gyorsan rohantak egy zöld BMW-hez, ami lent állt a suli előtt. Követni akartak, de nem találtak sehol. Kiszálltak az autóból és elmentek szétnézni. Eközben otthon aput megkérdeztem:

-         Apa? Az idén hol fogok nyaralni?

-         Hát kicsim és úgy gondoltam, hogy elviszlek az egyik haveromhoz a nyárra. Persze, csak ha megfelel.

-         Nekem jó. És mikor megyek?

-         Holnap. Szóval rohanj pakolni, mert reggelről mész.

Ekkor rám nevetett és én már rohantam is, hogy gyorsan összepakoljak. Fölérve elővettem a bordó, húzható bőröndömet melyre és tettem fekete csipkét. Aztán az úgy szint bordó laptopomat és fényképezőgépemet.

Sziasztok.

Sziasztok. Nem tudom mit fogtok a történeteimhez szólni... de remélem hogy tetszeni fognak. Ha nem írok rendszeresen akkor 1000 bocs, de nagyon feledékeny vok. de ha valamit akartok hogy tegyek fel valamit, vagy valami hasonló, akkor a boszitanonc@gmail.com oldalon elértek. ^^ Na hali.