Egy újabb év, egy újabb lehetőség az élettől. Változtathatunk pár dolgon, máshogy élhetünk meg mindent mint tavaly. Új barátokat szerezhetünk és veszthetünk el. Ez utóbbi vonatkozik Kimberlire is vagy röviden Kimre is. Őt tudja hogy milyen érzés elveszteni egy barátot, mert egyet már elvesztet, tüdőrákban. De most még egy barátjától kell elbúcsúznia. Csak...most nem örökre.
Félévnél járunk. Most csengettek be. Kim egy kicsit elkésett de még a tanár előtt beért. Leült a padjához, elővette a felszerelését és egy levél landolt a matematika könyvén. Felnézett és legjobb barátját vélte felfedezni maga előtt.
- Ez mi?
- Egy levél neked.
- Nekem?
- Igen. Tudod ez az utolsó levél amit úgy kapsz tőlem hogy személyesen.
- Óh, tényleg.
- Na de én most megyek. Mindjárt kezdődik az órám.
Kim Kinyitotta a levelet amit attól a sráctól kapott aki végig kísérte egész életét, születésétől kedve és azóta elválaszthatatlan barátok. Ezt a srácit Jeson (Dzsézön) a becsületes neve.
Kim olvasni kezdi a levelet amit kapott. Egy fél perc után a szája elé kapta fehér kezeit és könnyei megáradt patakként kezdtek ömleni. Még végig sem olvasta de a levél a padon landolt és kezeibe temette arcát. Újai között ömlött ki a az a drága nedv ami szemeit hagyta el. Pár gyerek igyekezett át a szomszédos osztályba ahol Jeson tartózkodott. A fiú felpattant a padból - tanárral nem törődve aki akkor ment be órára - és már rohant is a sírdogáló lánykához.Ami még mindig a tenyerébe sírt.
Az osztály ajtaja kinyílt és minden tekintet oda szegeződött. Jeson rohant gyermekkori barátjához. Melléérve tédére ereszkedett és magához vonat a zokogó lányt. Az ölelés nem maradt viszonzatlanul.
- Ne sírj te. Hétvégén mindig itt leszek.
- Tu... dom. De... az nem... olyan lesz.
- Ne legyél buta. - Jeson meleg keze Kim könnyektől nedves arcán pihent meg. - Midig itt leszek neked. Ha kell levelet fogok küldeni amikor csak akarod, és majd le is jösz hozzánk. ott is fogsz aludni. Nem csak egy napra. Rendben?
Hevesen kezdett bólogatni a félig meddig megnyugodott kis-lányka, majd a fiú nyakába vetette magát.
2012. január 14., szombat
A búcsú mindig fáj
Bejegyezte: Reiko-chan dátum: 8:00
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése