BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2011. július 30., szombat

4. rész



Koncert és koncert. Egy mást követték jóformán a naptárban. Volt, hogy egy hét minden napjára jutott egy. Sőt van, hogy többre is. És minden nap megcsinálni, hogy Összerakni a cuccot, hogy pár órát ugra- bugráljanak rajta és már szedhetik és szét majd egy pár óra múlva kezdődik az egész elölről. Viszont most nézem. A következő hónapból két hét valamennyire szabad. Vagyis nem kell szerelgetni csak berendezni egy stúdiót a terveim alapján. Akkor fogják, gondolom csinálni a klipet. Hurrá… alig várom. Egyébként most is a XXI. század legmodernebb buszán ülök a következő csarnok felé tartva. Alig várom. A hatalmas építmény még messze volt tőlünk mivel hogy csak egy 10 perce indultunk. De máris meg kell állni a benzinkútnál tankolni. Ugyan is a drága sofőr megfeledkezett róla. De csak most nézem… a sofőrülésen Gustav foglal helyet. Nocsak. Ez is ritka látvány hölgyeim (Gondolom, ez a férfiakat kevésbé sem izgatja). Legalább vehetek magamnak MONDOT ^^. Ugye milyen gyerekesnek hangzik, hogy egy 16 éves lány Japán rajzfilmeket néz? Pedig nem is annyira. Ha volt már valaki Con-non akkor tudhatja, hogy ez nem is annyira gyerekes, mint hinni lehet azt. És ezekben az animében is vannak korosztályok. Na de gondolatomból az zavart ki hogy apám a képem elé tolt annyit amennyibe éppen kerül egy MONDO.
-         Tudom, hogy mire fáj a fogad.
-         Ugyan mááár. Miből gondolod?
-         Onnan hogy 10-e van és akkor jelennek meg a boltban. És neked még nincs meg a Júliusi. Tudom, mert én hozom neked mindig.
-         Köszi ^^!- Fogytam a pénzt és rohantam Gustav után, aki most indult a kasszához.
És igen. Ott voltak a helyükön a frissen nyomtatott havi újságok. Beálltam Pocak Marci mögé és vártam mikor kerülök sorra.
-         Te meg mit veszel?
-         MONDO-t!
-         Egészségedre!
-         Szemét! -.-”
Miértelme van ennek az újságnak? Nem tudom. De jó. mert jó dolgok vannak benne… már amikor. Kifizettük a cuccost és szálltunk fel a buszra. Gustav Kezében csak most láttam meg azt az 5 doboz energia italt, amit bespájzolt maga mellé a sofőrülés mellé.  Tud élni a gyerek mit ne mondjak. Én büszkén leültem az asztalhoz kiszedtem a szerzeményemet a csomagolásából és már lapozgattam. Annyira belemerültem az olvasásába, hogy észre sem vettem, hogy az asztal külső széléről a belső felére kerültem. Mellettem meg ott ült életem nagy szerelme és olvassa velem a cikket. Meg kell hagyni. Elég érdekes arcot vágott a BL-es (Boys Love, vagy szaknevén: Yaoira) képre és am elette lévő GL (Girls Love, vagy hivatalos nevén: Yurira) hogy az valami élmény és nehezen lehet csak megállni, hogy ne nevess rajta. De amikor észrevette a TWC-s (gondolom, nem kell részletezni XD) Képeket… Hát az valami fergeteges volt. Majd felszólalt:
-         Kaulitzék ikrei! Idejönnétek egy kicsit?
-         Na, mi van már megint? – Tom a maga bunkóságával kiérdemli a „Banda Bunkója” címet.
-         Ti szoktatok ilyet csinálni.
-         Idióta! – Bill tömören és egyértelműen kifejezte magát.
-         Szerinted és csinálnék ilyen ezzel a nyápiccal?
-         NYÁPICCAL? :@ - Billnek sem kellet több. Karmait Tom nyakába mélyesztette és szorongatta.
„AU! AU! AU!” Nem is lehetett mást hallani a gitárostól egy ideim majd egy: „TE szadista!” Mondattal lerendezte az öccsét, aki el is engedte. Georg visszafordult és olvasta tovább a cikket.
-         Ezek mindig ilyenek? – Néztem kérdően a mellettem ülő helyes csávóra. Ez már nem is ember, hanem vámpír. Azok ilyen szépek.
-         Neeem, csak a nap minden egyes percében.
-         És hogy bírod őket elviselni?
-         Egyszerűen. Nem veszek tudomást róluk.
Mind a ketten kuncogtunk, hogy ne hallják. Majd megszólaltam:
-         Ó… megérkeztünk.
-         Hmm? Valóban.  – Felállt és ismét megszólalt – Á kockásra ültem a seggem.
Ez oszt’ kijelentés a javában. Na de mit is vártam? Elvégre fiú. Be is baszna, ha nem az lenne. Billre előbb mondják, hogy lány mit rá. Na de én igyekszem, mert a végén itt hagynak.

0 megjegyzés: