A mai nap Sandra-val rábeszéltük a fiúkat hogy mennyünk el a vidámparkba. Az estibe. Nem ment minden, de nagyon jó volt. A szellem vasút még nyitva volt. Végig mentünk, de nem volt ijesztő. talán Csak az, amikor majdnem nekimentünk a falnak. Sandra és Bill még a szerelem vasútra is felrángattak minket. De ezek mér ragaszkodtak ahhoz, hogy Gustavval mennyek? Na, szóval, mint kiderült Sandra Billel és Gustavval, Tom meg Georg… hát… kicsit ciki volt nekik együtt menni. utána felütünk ilyen pörgős izé- bizékre. Valamikor 11 magasságában értünk haza. Bill itt aludt. A lépcső teteéig együtt mentünk majd a mi kis párunk levált, mi meg a két középen lévő ajtónál váltunk el. Beérve levettem a ruhámat és felvettem egy „alma virág fesztivál” –os hatalmas pólót, amit még akkor vette, amikor Magyarországon voltam. Majd beültem a LAP TOMOM elé és MSN-eztem a régi barátaimmal. aztán rám írt valaki. Ki az a Holló89?
- Ki vagy?
- Az titok.
- Miért?
- Mert csak.
- Oké. És mit akarsz?
- Az is titok.
- Mindenkivel ilyen szemét vagy?
- Nem. veled sem vagyok szemét általában?- Általában? Nem is ismerlek.
- Ó dehogy nem csak még te se tudsz róla.
- Vagy úgy. Bocsi, de én iszonyú fáradt vagyok. Max holnap beszélünk. Na csá!
- Helló!
Gyors kiléptem, majd irány az ágy. Este 2400 és nem birok aludni. az agyamban apró, lényegtelen dolgok cikáztak össze- vissza. Majd hirtelen a kezemet a számhoz raktam, mint amikor… mint amikor az animékben valaki hirtelen lekapja a csaj és elmegy, majd a csajszi a kezét a szájához teszi. Szín ugyan úgy. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtó. Wolfgang lépet be egy szürke rövidnadrágban és egy sötétkék pólóban.
- Dina alszol?
- Még nem.
- Akkor nem is zavarok. Csak meg akartam nézni, hogy alszol e mát.
- Oké jó éjt!
Kilépett az ajtón és becsukta aztán megint kinyitotta.
- Mit érzel a fiam iránt?
- Mi van?
- Jól hallottad.
- Nos… hát… semmit… vagy nem is… tudom.
- Értem. Jó éjt!
- Neked is.
Na, jó. Ez mivolt? Nem is tudom? Dina te hülye vagy? Ezek szerint. Magammal veszekszem. Na, ez már gáz. Te meg tudod mondani? Igen te, aki olvasod ezt a történetet a nyaramról. Te meg tudod nekem mondani. ÁÁÁ hagyjuk, inkább ne is felelj. Minden esetre jó lenne tudni, hogy mért mondtam. Csak nézem a szobám plafonját és gondolkodtam. 0100, az ajtó megint nyílik. Wolfgang mit akar már megint? De most gyorsabb voltam és elbírtam fordulni és a szememet becsukni. mostantól a maradék érzékszervemre volt bízva hogy megtudjam, hogy mi folyik körülöttem. Lépteket hallottam az ágyam felé közeledni. Majd megállt azon az oldalamon amerre voltam fordulva. Egy idegi nem csinált az illető semmit majd leült mellém az ágyra. Éreztem, ahogy a matrac besüpped alatta és húzza magával a vékony kék takarómat. Majd ez a személy megszólat…
- Mért vagyok ilyen bunkó veled?
Az Ő hangja volt… Ő ült ott az ágyamon… Ő simogatta a hajam… és Ő… sírt? Nem értem. Gustav mért sír. Ó csak remélem, hogy nem miattam. Léci ne miattam. De… mégis miattam. Dina te idióta ezt is leintézted, hogy sírjon miattad.
- Sajnálok mindent, amit eddig tettem és bár nem hallod, de legalább érzed vagy… vagy… nem is tudom. Bocsáss meg könyörgöm. –kezét ökölbe szorította, lehajtotta fejét és tovább sírt.
- Hogy tudnék haragudni? – magamhoz húztam és szorosan átöleltem, mint egy anya a gyermekét- Meg van, minden bocsájtva csak ne sírj. Könyörgöm ne. Miattam ne.
Csak nem hagyta abba. nem jutott semmi sem eszembe minthogy… megfogjam az arcát és a számat az övéhez érintsem. Ezután Ő is átölelt, majd magához húzott. Egyszer csak hirtelen hátra dőltünk. A póló alatt kezdett simogatni aztán a keze egyre feljebb és feljebb csúszott és… a többit értitek már ti magatok is. x3
