BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2011. november 9., szerda

Light In The Darkness Prológus

Hli mindenkinek. Itt az új történetem bevezető része. A történet egy kicsit elrugaszkodik a valóságtól. Ebben a történetben Egy Boszorkány és egy Vámpír versenyez Gustavért. A boszorkány védeni próbálja a fiút vámpírrá vált nővérétől akinek minden vány hogy a dobosból vámpírt csináljon és magamellet tudhassa. Gustavnak sincs könnyű hejzete mivel nem tud választani a két lány közül. De még más érdekességek is lesznek a történet során ;) Jó olvasást!

Kim – Lila
Gustav – Zöld
Nina - Rózsaszínes piros

Bill – Kék
Tom – Piros
Georg - Narancssárga

Prológus
Érezted már úgy magad, hogy azt hitted követ valaki, de amikor hátranéztél nincs ott senki? Az érzés hogy valaki lépten, nyomon csak téged figyel és várja a megfelelő pillanatot, hogy lecsapjon rád. Egy sztár élete bizony ilyen. Nem mehetsz ki az utcára napszemcsi és kapucnis pulcsi nélkül. Egy csepp magánélete sincs az ember fiának. e mi van, ha az, az illető nem ember? Mi van, ha a „széplány” külső mögött egy szörnyeteg van? Egy emberbőrbe bújtatott szörnyeteg. Ki az éjszakában él és a gyilkolás nem áll messze tőle. És ha az a valami egy olyan fontos dologra pályázik, amelyet csak akkor értékelsz igazán, ha minden egyes cseppje egy hónap az életedből, sőt perc. De ez… ez az emberiség számára undorítónak nevezett dolog valami más számára édes nektár és jobban vágyik rá, mint egy súlyos drogproblémás a napi adagjára. Ha annak az izének a te számodra fontos nedű maga a mennyei manna, mint a saját szájízére kevert drog. Hát most elmondok egy történetet. De… nem hinném, hogy hisztek nekem.
Egy nap az üres utcákon sétáltam haza, mikor valami zörögni kezdett a hátam mögött azt hittem macska, de mielőtt visszafordultam valami elsuhant mögöttem. Mikor visszafordultam azt hittem egy fotós, de nem volt ott senki.
-         Senki nincs ott Gustav. Csak képzelődsz.
Bíztattam magam hátha sikerül megnyugodnom. De nem ment. Folyton az, az érzésem volt, hogy az a valami még mindig figyel. De végül megfordultam, És egy lányba ütköztem. Táskája kiesett gyenge, fehér kezéből. Barna haja hátralobban és szájfénytől tündöklő ajkai között, bársonyos hang csengett. „Jaj, bocsánat.” De feleslegesen kért bocsánatot. Egy ilyen szépségnek mindig megbocsátok.
-         Had segítsek!
-         Nem kell, hagyd csak!
Már késő. Leguggoltam és azokat a női mütyüröket pakoltam a táskájába, amelyeket Billnél mindet meg lehet találni. Ez egy picit hülyén hangzik, de így van. Gondolataimból az a gyönyörű, bársonyos hang zökkentett ki.
-         Köszönöm szépen!
-         Nincs mit…
-         Nina
-         Nina. – nevettünk egy kicsit miután elismételtem a nevét. – Akkor Nina… ne kísérjelek haza?
-         Á… nem kell. Ahogy látom, te arra mégy – mutatott hüvelykujjával a háta mögé – Én meg pont a másik irányba.
-         Nem gond. Szeretek sétálni.
-         Akkor rendben – elmosolyodott azzal a gyönyörű szájával és már követtem is.
Elég érdekes helyeken mentünk. Parkon keresztül, TEMETŐN át. De a ház az valami hatalmas. Tán nagyobb, mint az ikrek összes nyaralója egybe rakva. Hogy miért ilyen nagy? Mert ez egy kastély. Odabent inkább az a… Nem is tudom, minek nevezzem. Főként a fekete és piros színek domináltak. És meglepő módon egyetlen rikító, neon cucc sincs a szobájában. Állj! Hogy kerültem én ide? Biztos a két lábamon. ióta bejöttünk a hatalmas ajtón. Egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. De most megtörtek a néma percek.
-         Kérsz valamit inni?
-         Nem kösz.
Belenéztem ragyogó aranybarna szemeibe és elkapott a vágy. A vágy, hogy rávessem magam, szorosan magamhoz öleljem, minden ruhadarabot lehámozzak róla és szétdobáljam. Érezni akartam ruhanélküli felsőtestemen az ő puha, bársonyos bőrét.
-         Melegem van. – jelentette ki és lekapta magáról a pulcsiját.
Most veszem észre… Egy rövid miniszoknya volt rajta. Pántnélküli és sztreccs. 10 perccel később már az ágyba vetettük magunkat heves csóktengerek között. Ő a pólómat húzgálta le rólam, míg és azt az aranyos ruhát próbáltam eltüntetni róla. Nem részletezem, de amikor már mindennek a közepén voltunk ő került felülre.
-         Valami baj van?
-         Nem csak éhes vagyok.
-         És mit akarsz ennyi? – Bár ne kérdeztem volna meg.
-         Vért.
-         Mi van?
Szemfogai megnyúltak, szemei pedig vörösek lettek. Nem lehet, hogy ez a gyönyörű teremtés nem ember. De most már tudom mi.

0 megjegyzés: