7. Rész

Ez tényleg csak álom volt. Az ágyamban fekszem a saját tulajdon szobámban. A telefonom most csörög 06:00-ra. Kelnem kell. Készülődnöm suliba. Még javában tél tombol. A nyár még oly messze van. Nem értem mit álmodozom. A szobám aprócska, és ahogy nézem, apa egyik kérését próbálta volna teljesíteni, ha el nem alszom. De elaludtam. Amit bírtam lementettem. Felkaptam magamra egy csőszáru farmert, egy barna, kivágott, hosszú ujjú póló és a fekete csizmám. A hajamat kifésültem és hullámcsattal kitűztem oldalra. Felvettem a fekete, fehér virágos fölsőmet. Lerohantam az emeletről, felvettem a dzsekimet és indultam a suli felé.

Odaérésem nem keltett túl nagy vihart. Csengetnek. Még jó hogy ideértem. De ahogy érzem valakinek nagyon sietős dolga lehet, ugyanis egyenesen elgázolt engem.

-         Jaj, bocs.

-         Á sem… mi. – Georg volt az, aki épp kezet nyújt nekem.

-         Minden rendben?

-         Persze. Kösz.

-         oké… am…

-         A nevem Calsi. – Nyújtottam ki kezeimet.

-         Georg… de gondolom, nem kell bemutatkoznom.

-         Hát… nem.

-         Milyen órád lesz?

-         Töri.

-         Nekem is.

-         Persze hisz együtt járunk törire.

-         Ülsz mellettem?

-         Persze.

Ez volt életem leg szebb napja és örülök, hogy ez csak egy álom volt. Mert a valóságban sokkal szebb. Nos… sziasztok!

VÉGE