3. rész

Reggel 9. óra

-         Kicsim ébresztő. Indul a munka.

-         Csak még 5 percet.

-         Ha meg akarod tartani az állásodat, akkor most azonnal felkelsz! – Tom. Ez a flegmaság rá jellemző. Hogy én ezen miért nem lepődöm meg.

-         Igenis Mr. Kaulitz. Ó hogy a… Örülj, hogy egyáltalán megcsinálok neked valamit is.

-         Még az ágyban vagy? – a bunkó raszta hajú kifelé indult majd becsapta az ajtót.

-         Megölöm!

-         Nyugi. Tom mindig ilyen. – Gustav próbált megnyugtatni engem… kisebb nagyobb sikerrel.

-         Talpra csipkerózsika! – hangzott kedvesen Bill szájából.

Fölkeltem majd kihessegettem mindenkit a szobámból, hogy felbírjak öltözni. Mikor ki ment mindenki rajzfilmes stílusban nekidőltem az ajtónak és kifújtam a levegőt.  Na, akkor mit is vegyek fel? Megvan! A bőröndömből előkaptam egy szürke macskanadrágot, egy farmer miniszoknyát, meg egy fehér félvállas fölsőt. A Hajamat felfogtam lófarokban és felvettem pár bőrkarkötőt. Majd megfogtam a laptopom és a jegyzeteimet és indultam a fiúkhoz.

 Mikor odaértem rögtön letámadtak, hogy nincsen pirotechnikus. Remek. mi jön még?

-         Értesz a pirotechnikához? – Vont kérdőre Georg mire én hülye azt mondtam, hogy valamicskét, de csak egyszer kellet használnom azt.  – Nem baj, majd megoldod. Ügyes lánynak tűnsz.

-         Köszi… - vörösödtem el erre majd Bill felébrezett álmodozásomból.

-         Akkor megcsináljuk a hátteret?

-         Persze. Csak előtte össze kéne rakni a gépem.

Kerestünk egy helyet ahol összeraktuk a gépet, majd első kérdésem hozzájuk:

-         Mennyire adtok szabadkezet?

-         Mi van?

-         Mennyire adtok szabadkezet? Vagyis… Mennyire bírtok bennem. Mert ha megkötitek a kezem, akkor abból vita is lehet köztetek, de ha szabadkezet adtok nekem, akkor meg engem szidhattok le. De az többe is kerül, de jobb lesz, ha meg kell, valami változtatás majd beleszóltok.

-         És ha adnánk egy témát és onnantól szabadon használhatod a fantáziádat?

-         Nekem oké. Mondjatok egy összeget. Válasszatok helyszínt. Fényképek a helyről, magasság szélesség hosszúság. Mert a nélkül nem tudom megcsinálni, és hogy mennyit változtathatok rajta. És onnantól kezdve megy minden.

-         Oké!

Fél óra múlva meg volt minden, amit kértem és indulhatott a munka. Közben átmentem a szálloda éttermébe és ott csináltam meg a dolgokat. 2 óra szenvedés után Georg és Bill leültek a két oldalamra és nézték, mint szerencsétlenkedek. Majd Tom törte meg a csendet a hátam mögött. mikor jött ez ide?

-         Na, ez a kis törppilla is tud valamit.

-         Kuss vagy megcsinálhatod az egészet te magad is.

-         Jól van, na. nem kell leharapni a fejem.

-         Tom állítsá magadon.

-         Jó, na! mindenki ellenem van?

Majd őfelsége elhúzta a csíkot. Na, végre. Aztán Bill is lement mellőlem hogy lenyugtassa Tomot. Georggal maradtam kettesben. Mikor a szemem sarkából rápillantotta engem nézett. Hirtelen visszakaptam a fejem és koncentráltam a feladatomra. Majd még egy fél óra és készen voltam. Ő még akkor is ott ült a bal oldalamon.

-         Nagyon jó lett. – jólesett a dicséret. pláne tőle. – Mutassuk meg a többieknek is.

-         Rendben.

 Felálltam és indultunk a lift felé. Beszálltunk a gépbe majd egyszer csak lement az áram. A lift megállt. A hirtelen fékezésben szerény személyem majdnem dobott egy hátast, de mégsem tettem. Georg elkapott. A gépem a földön landolt és mi is ott térdeltünk. Én a karjában voltam. Éreztem az illatát, halottam a szíve gyors dobogását az ijedségtől, a kezét, ahogy átfogta a hasamat. Éreztem a lepkéket, ahogy ott repkedtek bennem, a haját, ami hozzáért a csupasz vállamhoz és arcomhoz. A mennyekben éreztem magam. De ez még jobban fokozódott mikor megkérdezte, hogy:

-         Jól vagy?

-         I… Igen. Minden rendben. Veled?

-         Én is jól vagyok. A gépeddel minden rendben?

-         Ó… ahogy nézem igen. Még csak ki sem kapcsolt. – becsuktam a szemem és rávetettem egy enyhe mosolyt.

-         Akkor rendben. Szerinted mi történt?

-         Elment az áram.

-         Éretem. És most mi lesz?

-         Hát… várunk, amíg vissza nem jön.

-         Remek.

-         Mert?

-         Semmi csak akkor legalább meg tudunk beszélni pár dolgot a háttérrel kapcsolatban.

-         Rendben. – Felnyitottam a laptopot és megnyitottam a kész hátteret. Elmondhatatlan érzés kavargott bennem. Csak ültünk a liftben és vártunk.