12. Fejezet: Már csak egy hét

Ez annyira hihetetlen. Már tényleg augusztus 15-e van? Hiszen nem rég jöttem ide. Mindjárt kezdődik az iskola és még a papírt se kaptam, meg hogy mi kell az utolsó évre. Bizony már végzős vagyok. A nyárnak a végén vagyok, úgyhogy élveznem kell ezt a kis időt, amit még itt töltök. De hogy amikor a legjobb barátnőm nincs velem? Nélküle minden unalmas. Ő még a fagyizás is sokkal viccesebb, mint másokkal. A fagyis dobozt senki sem bírja úgy felbontani, mint mi. Milyen jót röhögtünk akkor is. De most nincs itt. MSN-en sincs, fen. De ez a hollo89 megint fenn van. Bár még csak egyszer volt fenn, de akkor is az agyamra megy. Megpróbálom elrejteni magam, nincs semmi poénom beszélni vele.

-          Szia!!!

Késő, már rám írt.

-          Mizu?

-          Semmi csak unalom.

-          Az nem jó. L

-          Nekem mondod. Mit akarsz megint?

-          De kedves vagy. Mindenkivel így beszélsz vagy csak velem?

-          Csak veled.

-          Kösz T_T.

-          Mi van? Csak az igazat mondtam. Az meg néha fáj.

-          Jó tudom. De beszélhetnénk inkább rólad?

-          Minek?

-          Hogy megismerjelek?

-          Én sem ismerlek akkor te mért akarsz engem megismerni?

-          Hogy legyen valamilyen téma.

-          Bocs nem érek rá. Csá!

-          Na és neked tényleg tetszik Gustav?

-          Te erről meg honnan tudsz?

-          Szóval igaz.

-          Szemét vagy.

-          Te meg őszinte.

-          Ilyen a természetem.

Még mielőtt írt volna gyorsan leléptem. Oh, jut eszembe Bill és Sandra ma átjönnek. Mégsem lesz olyan rossz ez a nap. De szegény leány. Vele és velem is megtörtént a legrosszabb… Min a ketten egyedül maradtunk. Egymásnak vagyunk csak. illetve neki ott van még Bill. De csak egy hétig. Utána már csak ketten leszünk. Ugyan abba a Suliba járunk. De most már együtt is fogunk lakni. Odaköltözik hozzám. Egyedül maradtunk. Két barátnő a nagyvilágban.

Ezek közt a gondolatok közt raktam valamicske rendet. Lassanként a cuccaimat is pakolgatom. A szennyest is igyekszek kimosni, hogy ott kevés munka, várjon rám. Vagy is Tessa nénire, aki minden nap ott van nálunk és takarít. nem is értem, hogy bírja ilyen idősen. Lassan közeledik a 70-hez. Mi a… ? Ja, csak a telefonom. Bill az.

-          Csá Bill!

-          Szia. Bocsi nem tudunk menni. Sandranak fáj a hasa.

-          Oh, értem. Oké.

-          Nem baj?

-          Nem dehogy.  Üzenem neki, hogy jobbulást.

-          Átadom. Szia!

-          Szia!

Szomorúan és lassan kinyomtam a telefon. Majd leraktam az asztalra a készüléket én meg magamat levágtam az ágyra. Szépen el is aludtam. Délben ébresztett Christine.

-          Kincsem! ébredj!

-          Mi… tessék?

-          Ebéd. Gyere.

-          Christine!

-          Tessék?

-          Bill meg Sandra nem jön.

-          Tudok róla. Bill Gustavot is felhívta.

-          Akkor oké.

Félkómásan felkeltem az ágyból. De mégy csak fésülködni sem fésülködtem. Lent a konyhában ez volt az első szó, amit nekem szántak:

-          Jesszus! Megrázott a 220?

-          Hahaha. Nagyon vicces. Te tudod mi az a fésű?

-          Persze.

-          Nem látni.

-          Gyerekek. Üljetek le és egyetek.

-          Nyami! Borsóleves.

Az ebéd lassan és csendesen telt. Nem szólt senki senkihez csak akkor ha kellet valami. Majd Wolfgang megtörte a csendet.

-          Én Dina mikor mégy?

-          Vasárnap mert…

-          Már vasárnap?- Kezeit rávágta az asztalra és felállt.

-          Igen.  Tudod, én most megyek 12-be és így még meg kell venni a cuccokat meg a könyveket. és Ha minden jól megy, akkor Utána próba időszakra kimegyek Amerikába az NCIS-hez.

-          Értem.

-          De e mit kell felháborodni?

-          Hát… én sem tudom.

Felrohant a szobájába és bezárkózott. A nap további részében én nem is láttam csak este mikor mentem tusolni. Akkor jött ki. Csak köszönt egy „szia”-t és elment mellettem. Már megint nem szó hozzám. Pont így volt mikor idejöttem. Éjfél felé átnéztem hozzá. Aludt. Leültem az ágyára a rövid, kusza tincsek, amik az arcába lógtak egy simítással a füle mögé parancsoltam őket. egy ideig néztem őt majd nyomtam a kezemre egy puszit és az arcára helyeztem ujjaimat. Erre már felébred, de én már akkor az ajtót csuktam be mikor Ő hirtelen felült. Gyorsan kikelt az ágyból átfutott a szemben lévő ajtón át hozzám és magához ölelt. Az, az ölelés olyan meleg volt. el sem engedett. De ezt én sem tettem máshogy. Akkor… ott… úgy éreztem, hogy örökre mellette akarok maradni. Nem étezett senki raja kívül nekem.

-          Nem akarom, hogy el menny. Itt akarlak tudni magam mellettem.

Megint sírt. Hogy én mé siratok meg mindenkit. De mi ez? A keze az állam alá csúszott, ami gyengéden elemi fel a fejemet, hogy ránézzek egyenesen a szemébe. Észbe se kaptam és az a száj az egyemhez ért. Ez másvolt, mint az elő lent a konyhában és más megint csak, mint ami ugyan itt az én szobámban csattant el. Mintha végen nem kart volna érni.