BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2010. december 6., hétfő


8. fejezet: ballhotog

Rossz volt őket látni együtt. Felrohantam a szobámba de ők észre se vették. Elővettem egy telefonkönyvet hátha találok benne egy boxtermet. És találtam is. 2-3 túszával arrébb volt egy.  Fogtam egy táskát, raktam bele egy pólót, rövidnadrágot, zoknit és sportcipőt. Majd mikor lementem ők mér, csak nézték egymást. Nem értették mi bajom volt, de nem is jöttek utánam. Az edzőterembe érve felkiáltottam:
-          Ki áll ki ellenem. Attól hogy lány vagyok nyugodtan, kiállhattok.
-          Oké akkor majd én.
-          Meg én is.
És ez így folytatódott egy darabig. Bemelegítettem majd beálltam a ringbe és:
-          Ki szólt elsőnek? Az jöjjön fel
-          Már megyek is.
Lazán elkezdtem egy kicsit zsoggolni (mozgattam a derekam jobbra-ballra és közben ugráltam). Majd kicsiket ugráltam és védekeztem. Ő ütött, majd mikor visszahúzta a kezét rögtön jött az én kezem, és állon kaptam a gyereket. Valószínűleg elreptet neki, mert kidőlt.  És ezt így folytattam, amíg nem jött az utolsó. A többi ehhez képest semmi sem volt.  Legalább 100 kg izom volt azon a kigyúrt óriáson. De nem riadtam vissza. Sőt inkább bíztattam. Ez volt a legnagyobb hülyeségem. Egy ilyen gorillát bíztatni arra, hogy üssön meg… nem épp a legjobb ötlet. Egy ideig bírtam… aztán már össze akartam esni de időt kértem. Jobban lettem és folytattam. Majd arra lettem figyelmes meccs közben hogy Tom ott áll és néz engem. A szemében féltést fedeztem fel. Nem kellet, volna rá figyelnem.  Kaptam egy balhorgot.  2 centis csík lett a szám ball oldalán, amiből dőlni kezdett a vér. Tom felrohan és egy hatalmas ütéssel lerendezte a pasit majd odasietett hozzám. A padló tiszta vér volt. Egy 20 cm átmérőben csak vér és semmi más. Segített fölállni. Kért valamit mivel le lehetne törölni a vért addig összepakolta a cuccom, majd irány az autó és vitt egyenesen a kórházba. Nagyon felrepedt a szám. Röggent is készítettek és nagyon kicsit felrepedt a szám. Majd tom hazavitt, de nem akartam kiszállni az autóból úgy, hogy elvitt egy gyors étterembe. Majd sétáltunk a városban.
-          Kössz. Rendes tőled.
-          De mi jutott eszedbe, hogy kihívd azt az izomagyat?
-          Tudod… NCIS ügyünknek készülök, és tudnom kell mik a határaim. Meg kondiban kéne lennem és egész nyáron nem voltam egy kondi tetembe sem. És itt volt az ideje.
-          És mé nem akartál bemenni?
-          És mé kell ennyit kérdezned? Egyébként félek.
-          Mit csinált már Gusti hogy félsz?
-          Láttam őt Sandra-val smárolni, és nem tudom mé de ideges lettem. Majd elrohantam és ott kötöttem ki.
-          Féltékeny vagy. De szerintem most már mehetsz. Hajnal 2 óra. Gyere, hazaviszlek.
Tom nagyon kedves volt. Nem is láttam még ilyennek. De örültem, hogy most láthattam.  Az autóban elköszöntem Tom-tól és mikor odafordultam, kaptam, egy szájra puszit, majd bementem. Mikor felkapcsoltam a lámpát láttam, hogy Gustav a kanapén ül és alszik. Csak úgy rádobtam a takarót és felmentem.  Úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba és aludtam.

5 megjegyzés:

Tamcsi írta...

Olalalá! Csajszi ez isteni! Szó szerint Is-te-ni!

Reiko-chan írta...

Köszi. Nagyon örülök hogy tetszik nektek. szerintem is jó ez a történet. (K) szeretlek ♥
♥TH-Girl♥

Ayasha-chan ♥ írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Ayasha-chan ♥ írta...

Wíííííííííí! ^^
Wíííí-sítok mint egy újévi malac, de nem tudok mást csinálni. Na te NCIS ügynök! Üdvözlöm Abby Shuto-t. xD De ez már fájt olyan jó lett!
Bár az eleje kicsit zavaros. Nálad is ilyen reakciót váltana ki ha a b.nőd smárolna a kiszemelteddel? Kipróbáljuk? xDxD De amúgy miért nem Sandrát ütötte meg Dina? xD Én azt csináltam volna! xDxDxD
Gyorsan folytasd mert nem bírom kordában tartani a bennem felgyülemlő izgalom nevezetű akármit! PáPi! ♥

u.i. : viszont a cím és a kondi TETEM kicsapta kissé a biztosítékot, mert közel álltam ahhoz, hogy leforduljak a székről. XDxD

Reiko-chan írta...

Köszi. XD azt nem vettem észre. de kösz. de még várhatsz hogy legyen rész és csak izgulj a héten már többet nem rakok. :P