Hiány. A hiány az egyik leggyakrabban használt érzésünk. Hiányzik az otthon melege, a barátok társaság, a szerelmünk ölelése, a szülők féltő gondoskodása, vagy éppen a magány. Sok féle formában előfordul, de én még is a barátokat hiányolom.
Megérkeztünk a csarnokhoz. Ott lesz pár fotózás a srácoknak és megnézik, hogy állnak a díszletek. Rettentő hatalmas a csarnok kívülről. Akkor belül még mekkora lesz? Sokat nem kellett menni, de amikor beértünk… hatalmas tér volt előttünk. Biztos, hogy elfért volna benne 15, 10 emeletes ház, vagy még több. De minden esetre a munkának már a felénél tartottak. A színpad kész a fények kés. Már csak a háttért kellene megcsinálni. De miért nincs még kész?
- A díszlet mért nincs még kész?- kérdésem akkor lett ciki mikor megkaptam a választ
- Mert te csináltad a díszletet. Most szerelik fel a kijelzőket, amire rá fogjuk kötni a díszletet, és mivel hogy te csinálod a pirotechnikát ezért az is te fogod irányítani.
- Mi vaaan o.O? Erről meg is feledkeztem. Én még sosem csináltam ilyet.
- Hurrá! – Ennek a bunkónak folyton be kell szólnia?
- Bocsánat hogy én háttér tervezőnek jelentkeztem nem pedig pirotechnikusnak.
- Akkor most ki fogja megcsinálni?
Hallgatni se bírtam tovább. Inkább elfordultam és két alakot láttam belépni. A csarnok akkora hogy nem lehetett látni mást, mint két hangyát. Jobban megnéztem, de még akkor sem tudtam, hogy ki az, csak amikor kiáltott.
- Calsi! – Olyan ismerős – Calsi!
- Alice! – rohantam barátnőm felé, ahogy csak tudtam és ő is.
- Alice… mi? – apa
Odaértem hozzá és átöleltem, ahogy ő is engem.
- Annyira hiányoztál. Te is nekem. Ajjjj
- Ne mossalak fel esetleg?
- Nem bírod ki beszólás nélkül?
- Várj… NEM. De ugye tudsz róla hogy udvariatlan vagy.
- Mi? –barátnőmre nézetem, hogy mi van, de akkor lesett. szőke vagyok bocs – ja! Tom, ő Alice. Alice… nos… gondolom, nem kell bemutatnom.
- Mi folyik itt? – Bill tűnt elő hatalmas fekete sörényével.
- Ja, semmi. Bill, ő Alice, a legjobb barátnőm. – Megérkezett Gustav és… és… Geooorg *.*
- Ki ez a szépség Carol? – Ő Pocoksága nem bír az INDULATAIVAL xD.
- Srácok, Alice a legjobb barátosném. Alice… nem mondok inkább semmit. Úgy is tudod. De hogy kerülsz ide?
- Khöööm… - apa egyik tettetett köhögése.
- Nos… apukád hívott meg. És nyugi… én is csak tegnap tudtam meg.
- Várj tegnap milyen nap volt?
- augusztus 27.
- Opsz. Bocsi nem vettem neked ajándékot, de így utólag boldog szülinapot.
- Te ne vegyél nekem semmit.
- De kell vennem.
- Megverlek.
- Hajrá.
Afféle cicabokszba kezdünk barátnőmmel. Vagy 2 mp-ig ütöttem és hagytam, hogy ütögesse a kezemet. Mindig ezt csinálja. De nem fogja, hogy ez engem nem nagyon érdekel. Majd mikor kapcsolt kezeit hátra helyezte és elpirult a kis drágám. Majd Tom visszatért az eredeti témára.
- Na de… most ki lesz a… izéé felelős?
- Nem tudom. Talán… ááá inkább nem.
- Ha azt tervezitek, hogy a pirotechnikai azt mögé helyezitek Alicet akkor ti öngyilkosok vagytok.
- Mert?
- Alice csak nyomkodná gombokat össze vissza. És ő VÖRÖS. ez rosszabb, mint a szőke.
- HÉJ!
- Bocs. Az igazság néha fáj.
- Igen, ahogy az is, ahogy agyonverlek. – Megemelte a kezét és nyújtózkodott egyet. Én, meg mint akit minden nap vernek, védekezni kezdtem.
- Hűűű… úgy viselkedsz, mint akit minden nap vernek. – Gustav hülyesége már rendesen megöl. És az ölne akkor már a Tokio Hotel Devilish első napjától halott lenn.
- … Te tényleg szőke vagy.
- Bocs te is.
- Ez igaz. =^.^=
- Bill! Bill! – Tom csettintgetett Bill szeme előtt, de az se hall se lát Dömötör lett.
- He… mi van? – Mint, aki beszívott.
- Mond te jól vagy?
- Aj, fiúk… már megint… – végre újra hallottam édes hangját Georgnak.
- Bill… hogy lehetsz ilyen gyorsan… - Gustav rángatni kezdte Billt, mint egy kisbaba a csörgőjét, csak ő két kézzel.
- Héj! Ha kirázod belőle a lelket, akkor búcsút mondhatsz a kis énekesnek.
Nem tudom mi volt ez de van egy olyan érzésem hogy nem is érdekel. Megragadtam barátnőm kezét és elcibáltam magammal azzal az indokkal, hogy összekötjük a monitorokat a gépemmel és berakjuk a hátteret.
